Kicsit megint eltűntem az oldalról, de valahogy mostanában nem igazán érek rá mostanában.

Sokat dolgozom mostanában a munkahelyen (bár most ennek nagyon örülök, mert végre rendesen felvettek, és örülök, hogy van hova mennem.) Bár néha nagyon fárasztó ám, és szinte majd összeesek a fáradságtól. Néha csak edőlnék az ágyba pihenni vagy aludni, de nem tehetem, hisz már van kivel megosztanom az életem, és már nemcsak magamra gondolok.

Az új pasim (bár már joggal mondhatom, hogy élettársam) Karácsony óta itt van nálam, ideköltözött hozzám. Saját magamon is meglepődtem, hogy csak így hagytam a dolgot. Első látásra beleszerettem (ciki vagy nem ciki, de ez van). Lila köd, és rózsaszín felhő tekereg körülöttem. A talaj felett 5cm-rel járok, és tudom, hogy oltári nagyot lehet innen "esni". Félek kicsit, nehogy nagyot essek ezért. Nehogy egy oltári nagyot csalódjak majd a helyzetből adódóan. Minden percen rá gondolok, minden percben arra gondolok, hogy mivel tudok neki örömet okozni. Jó érzés olyannal együtt lenni, akivel minden másodperc szinte tökéletes. Volt pár problémám  vele kapcsolatban (de igyekeztük megeszélni a dolgokat), és mondhatni szuper vele minden. Remélem még jó sokáig, simán fog menni vele minden.

Megismertük egymás családját (mondjuk még van min finomítani, illetve ismerkedni tovább). Megbeszéltünk egy csomó mindent eddig (még a gyerek téma is szóba jött köztünk).

Mindenütt őt látom, bárhová is nézek. Ha nincs itthon, akkor is hozzá beszélek. Most ő a legdrágább kincsem, ő a mindenem. Minden percben hiányzik. Hiányzik, ahogy mosolyog, ahogy hozzámér, és ahogy hamiskásan hozzám közeleg.